Kodályosoknak


Hirdetőtábla


Munkaközösségek








dokumentumok





dokumentumok


Projektek, pályázatok


SIKER!
A Pécsi Tudományegyetem Partnerintézete lett gimnáziumunk!



Iskolánk egy sikeres pályázat eredményeképpen 2015. november 1-jétől viselheti a Pécsi Tudományegyetem Partnerintézménye címet. A nálunk folyó nevelő-oktató munka színvonalának elismeréseképpen lehetőséget kaptunk arra, hogy bekapcsolódjunk az új típusú tanárképzés szakmai gyakorlatainak feladataiba. 2016. januártól a hagyományos, majd a 2016/2017-es tanévtől az új típusú tanárképzésben résztvevő hallgatók gimnáziumunkban is teljesíthetik a számukra előírt szakmai gyakorlatot. A megtisztelő címet igazoló plakettet 2015. október 28-án az egyetemen ünnepélyes keretek között vehette át Nagy Éva igazgató és Béres Andrásné igazgatóhelyettes.



PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
Pécs Megyei Jogú Város polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri Ösztöndíj elnyerésére a 2015. év II. félévében Pécs Megyei Jogú Város köznevelési intézményeiben tanuló, illetve a Pécsi Tudományegyetemen aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezo pécsi polgárok számára.
A pályázatok beküldésének határideje: 2015. október 20.

Pályázati felhívás
Gimnáziumi urlap


Kapcsolat, adatok



Fenntartó:
Pécsi Tankerületi Központ
Cím: 7621 Pécs, Színház tér 2.
Telefon: +36 (72) 795-209
E-mail: pecs@kk.gov.hu
Web: http://kk.gov.hu/pecs


1% Kodály alapítvány


1% Kéttannyelvű alapítvány



Kodály Gimnázium bemutatkozó videó
A Pannon TV filmje


Tagozataink bemutatkozó videói:
Hatosztályos Ének/Általános tagozat
Hatosztályos képzés
Ének-zene tagozat
Énekóra (rövid videó)
Humán tagozat
Humán tagozat (rövid videó)
Általános tagozat
Miért tanuljunk olaszul?
Magyar-Olasz két tanítási nyelvű tagozat
Magyar-Olasz (rövid videó)
Magyar-Spanyol két tanítási nyelvű tagozat
Magyar-Spanyol (rövid videó)









Dokumentumok




Új képek, videók


SIKER! A Pécsi Tudományegyetem Partnerintézete lett gimnáziumunk!


Hatosztályos ének-zene és általános tagozat e-mail címe:
kodaly.enekaltalanos.hatoszt@gmail.com


Humán-általános tagozat e-mail címe:
kodaly.humanaltalanostagozat@gmail.com


Olasz tagozat e-mail címe:
kodaly.olasztagozat@gmail.com


Spanyol tagozat e-mail címe:
kodaly.spanyoltagozat@gmail.com


Tisztaszoftver - Office 365:
- Diákoknak
- Tanároknak


 

főoldal | elérhetőség